A kortárs magyar költészet sokszínű palettáján különleges hely illeti meg azokat a költőket, akik saját hangjukat keresve mernek személyessé válni. Bajnai Nóra Katalin pályakezdő kötete, az Önzene kötet 2009-es megjelenésekor pontosan ezt a frissességet hozta a magyar lírába.
Az Önzene versei olyan költői nyelvet teremtenek, amelyben nincs helye a mesterkéltségnek vagy a kiszámíthatóságnak. A kötet központi témája az énnel való szembenézés, az önreflexió költői megszólaltatása. Ez a fajta személyesség azonban nem öncélú vallomásosság, hanem tudatos poétikai választás eredménye. A költő saját életét, gondolat- és érzelemvilágát szabadon kezelt formavilág segítségével formálja verssé, miközben megőrzi a spontaneitás látszatát.
A karakterisztikus versbeszéd magától értetődően teremti meg a költészet lehetőségét. A látásmód és az észjárás költői természete teszi lehetővé, hogy az olvasó hiteles hangot érzékeljen a sorokban. Az egy-személy mérlegre tétele, az én értékelése kulcsfontosságú témává válik a versekben, és ez a szemlélet végigkíséri az egész kötetet.
A kötetről szóló kritikai visszhangok kiemelték, hogy a legifjabb költőnemzedék ígéretes tehetségének első munkája minden bizonnyal felkelti a költészet szerelmeseinek érdeklődését. Ez a fogadtatás nem volt alaptalan: Bajnai Nóra versei valóban képesek megszólítani azokat az olvasókat, akik nyitottak a kortárs líra olyan hangjára, amely nem téveszti szem elől az őszinteséget és az emberi mélységet.
Az Önzene megjelenése után a költő pályája tovább ívelt. 2011-ben jelent meg Félvégtelen című második kötete, amelyet már Tandori Dezső is méltatott. A nagy költő szerint ezekben a versekben szerencsére még semmi sem véges: apró események hitelesen bukfenceznek, maradnak meghitten veszteg, ám ez nem a veszte semminek, inkább érzékletesen megidézett remény. Tandori filozofikus megjegyzése szerint örökké marad valami még-meg-nem-tett út, melyért élni érdemes, az olvasónak pedig olvasni.
Bajnai Nóra költészete már korai munkáiban is olyan értékeket hordozott, amelyek a kortárs magyar irodalom fontos részévé tették verseit. A költő pályája pályázati sikerekkel indult: munkái megjelentek a Szintézisben című antológiában is 2006-ban, amely huszonhárom szerző alkotásait tartalmazta. Az antológiát olyan elismert alkotók, mint Csukás István, Nemere István és Veress Miklós zsűrizték, ami már a kezdetektől fogva szakmai elismerést jelentett.
A költői hang formálódása sosem egyszerű folyamat. Az első kötet megjelenése mindig kockázatos vállalkozás, különösen akkor, ha a költő olyan személyes témákhoz nyúl, mint az énnel való szembesülés. Az Önzene esetében azonban ez a kockázatvállalás megtérült: a kötet olvasói és kritikai fogadtatása egyaránt igazolta, hogy Bajnai Nóra hiteles költői hangot talált.
A kortárs magyar költészet egyik legnagyobb értéke, hogy teret ad az újabb generációk megszólalásának. Az olyan költők, mint Bajnai Nóra Katalin, friss szemléletmóddal és őszinte hangon gazdagítják az irodalmi életet. Az Önzene kötet ennek a folyamatnak fontos állomása, amely megmutatta, hogy a személyesség és a költői forma tudatos kezelése együtt képes maradandó értéket teremteni.
